Magamról
Mackó Mónika vagyok, 21 éve énekelek, 12 éve előadóművészként. Közel 10 esztendeje polgári búcsúztatóként segítem a családokat és a Budapesten működő polgári búcsúztatók között egyedüliként rendelkezem temetkezési asszisztensi végzettséggel. Mégis, talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy az elmúlt néhány év során több száz család fogadott bizalmába és osztotta meg velem gyászát, valamint elhunyt szeretteik élettörténetét.
Zenei önéletrajz:
Mackó Mónika vagyok, 1971-ben születtem Budapesten.
1989-ben kezdtem énektanulmányaimat Fűr Évánál.
Majd 1990-1995-ig a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója voltam Bikkfalvi Júlia volt az énektanárom
1990- mostanáig a Viadana énekegyüttes szólistája vagyok.
Műsorunkon elsősorban egyházi művek, oratóriumok szerepelnek. Énekeltem a Mozart Requiem, , Schubert G-dur mise, Liszt, Mozart koronázási misék, és sok egyéb oratórium, egyházi mű szoprán szólóját. Majd’ 20 esztendeig ünnepeken a zenei műsorok színesítésében.
1998-ban letettem az előadóművészi szakvizsgát táncdal kategóriában „A” minősítést szereztem.
Ez évben kerültem a Hortus Musicus Énekegyüttesbe, ahol egyedüli szoprán vagyok. Az énekegyüttes 4 tagú, a capella együttes.
A hangom meghallgatható itt, mint szólista közreműködöm a felvételeken:
http://www.mackomonika.hu/zeneszoba/
Énekegyüttes honlap:
Műsorunkon musical egyvelegek, gospellek , és klasszikus-jazz átdolgozások szerepelnek.
Számos kórusversenyen szerepeltünk sikerrel, többek között Piliscsaba, Miskolc, Aggtelek, Loretó, Montegiorgió, Trecastagni, Oktet Suha, Alta Pusteria, Trostbergi Jazz fesztivál, és Montreaux, valamint Varese.
Együttesünk 2000-ben nemzetközi Lyra díjban részesült.
1999 óta a Budapesti Temetkezési Intézet ZRT hivatalos énekegyüttese vagyunk.
A halotti kultúra témakörében szereplő összes ének, énekes darab a repertoárunkon szerepel, bármilyen felekezet temetkezési szertartásában aktívan közreműködünk.
Jómagam 9 esztendeje búcsúztatok, nagyon szeretem ezt a munkát.
2011 júniusában letettem a temetői munkás, és temetkezési aszisztensi vizsgát, és a temetkezési szolgáltatói modult is elvégeztem.
Ezen az OKJ.-s tanolyamon temetkezési kultúrát, történelmi és vallási visszatekintést, thanatológiát, kegyeleti kommunikációt, valamint a témakört körülvevő jogi szabályozást sajátítottunk el.
Bízom benne, hogy ezáltal is jobban végezhetem a búcsúztatói munkát.
Bizonyítványok:
( kattintásra a képek megnőnek)
Igyekszem elkerülni a rutin nagy csapdáját, számomra fontos, hogy minden esetben eleven legyen a közlés ereje.
Temetéshez választható dalok itt hallgathatóak:
http://www.mackomonika.hu/zenei-repertoar/
Fotó: Orbán Attila
fotorban(kukac)gmail(pont)com




