Kegyeleti klub indul!
Immár három éve, hogy megfogant bennem egy gondolat, hogyan segíthetnék gyászoló embertársaimon.
Láttam sok özvegyet meghalni röviddel férjük elvesztése után.
A gyászoló embereknek nagy szükségük lenne valakire, aki meghallgatja őket: csakhogy Ők gyakran magukba fordulnak, senkit nem szeretnének ezzel terhelni. Ráadásul a halál témája társadalmunkban tabunak számít, nem szívesen hall róla senki. A gyászolót kerülik, hiszen már a megjelenésével is arra emlékeztet minket: mi is meg fogunk halni egyszer. Szembesít esendőségünkkel.
A napokban volt egy temetésem. Gyermektelen házaspár férfitagja hagyta itt ezt a földi világot. Minden nap írt a feleségének egy verset, és maga is kívülről tudott több százat.
Bár gyermekáldással nem örvendeztette meg őket a sors, mégis teljes életet éltek, imádták egymást.
Most szegény özvegy nem tudja, mit kezdjen magával. Nehéz neki, hiszen senkije sincsen.
Csak remélni tudom, hogy megfogadja tanácsom és igyekszik valamivel elfoglalnia magát, hogy elvonja figyelmét a fájdalmáról. Ha például rendszerezi férje verseit, ezzel továbbviszi emlékét, s lassan az ő lelke is megnyugvást találhat.
Sok hátramaradt nem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, de hallgat róla. Kinek beszéljen, kit terheljen a lelkét mardosó hiány taglalásával?
Kézenfekvő volt az ötlet: létrehozni egy kegyeleti klubot, melyben egymást segíthetik ezek az emberek, szakértő pszichológus közreműködésével.
A gyásznak több szakasza van, és minden fázist más és más jellemez. Annak érdekében, hogy ezek a szakaszok komplett egésszé állhassanak össze a gyásszal nehezen megbirkózók lelkében, a foglalkozásokat a művészet bevonásával fűznénk egésszé, versek, prózák felolvasásával, az általuk keltett érzések közös feldolgozásával. Megbeszéljük, melyik szöveg, mű közben mit éreztünk, így direktben senkinek sem muszáj a fájdalmáról beszélni.
Természetesen, ha szeretne, erre is van mód a megadott keretek között.
Nem szabad magára hagynunk a gyászolókat, hiszen tudjuk, milyen nehéz a helyzetük.
Mindannyian veszítettünk el már valakit, így tudjuk jól, mennyit segít a fájdalom feldolgozásában, ha meghallgatnak minket, ha hasonlóan érző emberek között nem kell rejtegetnünk érzelmeinket.
Ezt kínáljuk mi. Meghallgatunk mindenkit, aki úgy érzi, nem tud megbirkózni egyedül a veszteség okozta fájdalommal, fogjuk a kezét, és elindítjuk a talpra állás felé.
Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.
Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.
Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.
(Szép Ernő)
Már csak a volt a kérdés, hogy hol legyen a klub! Mivel nem szeretnék pénzt kérni a résztvevőktől, így nehéz volt olyan helyiséget szerezni, amit ingyen igénybe vehetünk.
De mentőövet nyújtott egy kedves barátnőm, akivel a temetkezési szolgáltatói tanfolyamon ismerkedtem meg.
Ő ad otthont önsegítő csoportunknak, éppen ezért lett a klub neve is : Lélekhajó.
Ne hagyjuk egymás elsüllyedni!
Várunk mindenkit nagy szeretettel.
Pénzt nem kérünk, csak bizalmat, hogy segíteni tudjunk.
Az időpontról és a helyszínről mindenkit időben értesíteni fogunk.
Érdeklődni lehet: Mackó Mónika 06303202446