Kegyeleti klub
Kedves Érdeklődők! Meg van a Lélekhajó Kegyeleti Klub megnyitójának, egyben az első alkalomnak időpontja!
2011. szeptember 21., szerda, este 18-tól kb. 20 óráig , és a helyszín:
IX. Ernő utca 30-34.; Lélekhajó Temetkezés irodája. (Ettől nem szabad megijedni, nagyon barátságos környezet és fogadtatás vár majd minket!)
Nagyon örülök, hogy végre sikerült tető alá hozni ezt az elképzelést.
Ahhoz, hogy elmeséljem, hogyan is ötlött fel bennem a klub ötlete, kicsit messzebbre kell mennünk.
Sokan és sokszor kérdezik meg tőlem: ez a munka, hogy búcsúztatok, beszédet mondok temetéseken, nem nyom-e a lelkemre túl sok negatívumot, nem rossz-e folyton ezzel a szomorú dologgal foglalkozni?
Igen, addig rossz volt, míg nem volt egy hely, ahova küldhetem azokat a családokat, akik a bizalmukba fogadtak, és később is szeretnének még kapcsolatban maradni, beszélgetni, megosztani a gondjaikat.
Éreztem, hogy erre egy fórum kellene, hogy több embernek tudjak ez által valamilyen módon segíteni.
Mivel mindig is törekedtem arra, hogy részletes, és hiteles életrajz hangozzék el a temetéseken, nem ritkán a gyászoló család több tagjával is találkoztam, hogy minél pontosabb képet kapjak az elhunytról, hogy megtaláljam a legodaillőbb verset, szöveget erre az alkalomra. Sajnos vannak kollegák, akiknél futószalag szerűen működik ez a dolog, két perc telefonnal elintézik ezt a témát.
Nekem ez nem megy, én mindig csak annyi munkát vállalok, amennyit meg tudok csinálni, így sosem szorongat az idő. Szinte egyedüliként, általában mindig találkozom a családokkal a temetés előtti hetekben.
Igyekszem oldott légkörben dolgozni, hogy minél több információt kaphassak meg, és ilyenkor bizony olyan dolgokkal, helyzetekkel is szembesülök, amikor egy-egy fájó momentum feldolgozásában is segíteni kell. Nem ritka, hogy felmerül például a harag érzete, pár fájó dolog, amit életében nem tudtak megbeszélni, vagy a lelkiismeret furdalás, ami szinte mindannyiunkat kínozza egy ilyen helyzetben.
Ezeket az érzéseket valamilyen módon kezelni kell.
Néha el tudok mondani egy olyan verset, ami betalál, és oldja ezeket a belső feszültségeket, de sajnos a temetés plénuma kevés ahhoz, hogy igazán segíteni tudjak. Meg nem is ez a célja.
Mindannyian tudjuk, hogy azoknak a gyászoló családoknak, akik pappal temettették elhunytukat, általában az egyház ad alkalmat, hogy megosszák másokkal fájdalmukat. (A Szt. Gellért plébániában is működik időszakos klub)
Ám mikor egy polgári búcsúztató mondott beszédet, utánkövetésre nincs lehetőség.
Ezt a hiányt szeretném ezzel a klubbal pótolni.
Mivel gyakran zárkózottabb az ember, ha a bánatáról van szó, hiszen társadalmunkban az érzelmek kimutatása nem túl előnyös dolog, ezért 1-1 témakört járunk körbe minden alkalommal. Próza és vers ad keretet, és beszélgetési kiindulópontot. Így nem kell direktben ismeretlenek előtt egyből arról beszélni, amiről még családi körben is nagyon nehéz.
Sok szakemberrel beszélgettem, és igyekeztem legjobb tudásom szerint felkészülni erre az alkalomra, mindazonáltal, nem vagyok pszichológus. Viszont ismertem régóta egy nagyon empatikus és a témában is gyakorlott kedves pszichológus hölgyet, Kökény Verát.
Így állt össze a csapat, és egyelőre így is fog működni.
Az alkalmak kétheti gyakorisággal lesznek, de igény szerint, ha kialakul egy csapat, akár közös programokat is szervezhetünk: mehetünk hétvégén kirándulni, sétálni a Margit szigete együtt, vagy szervezett idegenvezetett sétára a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe, ahol nagyjaink fekszenek, megnézni a Deák, a Kossuth mauzóleumot, melyek általában nem látogathatóak.
A klub nyitott, azaz, folyamatosan várjuk beszélgető partnereinket, senki nem marad le semmiről.
A cél az, hogy egymásra találjunk, és rájöjjünk, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, és mi segíthetünk szembenézni vele, utat mutatunk egy boldogabb jövő felé.
Minden esetre, ha bármilyen kérdés van, lehet emailezni, vagy telefonon hívni. Megpróbálok minden kérdésre legjobb tudásom szerint felelni.
Még egy dolog: a részvétel teljesen ingyenes, viszont előzetes regisztrációhoz kötött!
Aki el szeretne jönni, kérjük, jelentkezzen nálam, a 06 30 320 24 46-os számon, akár egy sms-ben, vagy pedig írjon a mackomonika@gmail.com email címre, csak röviden annyit, hogy mikor és kit veszített el és kit várhatunk a következő alkalomra.


